„A GDF Suez a Cegos-t kérte fel az éves menedzsment workshopjának levezetésére, amihez ők egy rendhagyó megközelítést javasoltak. A kreatív zenei keret és annak szakmai, technikai támogatását biztosító művészek a jó hangulaton túl új oldaláról világítottak rá az együttműködés fontosságára.
A stratégiai workshop ezzel az eddig nem tapasztalt módszertani megközelítéssel fűszerezve lehetőséget adott a vezetői csapatnak az alkotó együttgondolkodás és eredményelérés élményének aktív megélésére.”
Mezőközy András, HR igazgató, GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt.
A nemzetközi földgázszolgáltató cég és a Cegos közötti kapcsolat Magyarországon már több mint egy évtizedes múltat mondhat magáénak. A korábbi állami szolgáltató privatizációja nyomán létrejött új szervezet felállásától, az új szervezet új stratégiáinak, értékesítési- és marketingstratégiájának kidolgozásakor, az új kompetenciák bevezetésénél, komplex tanácsadói- és képzési programok lebonyolításában voltunk a cég partnerei.
„Cégünk, a Mátrai Erőmű Zrt. 2007 óta dolgozik folyamatosan a Cegos Kft.-vel. 2007 és 2009 között a több mint 60 fő felső- és középvezető részvételével megvalósult, 6 modulos, blended vezetésfejlesztési folyamatot egy széleskörű szervezeti kultúra- és készségfelmérő diagnózis vezette be annak érdekében, hogy a képzések ténylegesen cégünk és munkatársaink igényeit szolgálják és előrelépését biztosítsák. A kétéves vezetői program mellett, illetve 2010-2011 során a Cegos Kft. további egyedi tréningeket is tartott változatos és újdonságnak számító tréningtémákban, melyek közül többnél igénybe vettük a Cegos e-learning tananyagait is. A trénerek felkészültsége kiváló, az általuk megtartott tréningek magas színvonalúak és hatékonyak. Nyugodt szívvel tudjuk ajánlani őket más cégeknek is.”
Lados Tibor, humánerőforrás igazgató, Mátrai Erőmű Zrt.
Ez a nemzetközi energiaipari cég több mint 500, különböző területeken és pozíciókban dolgozó munkatársát fejlesztette egynapos pénzügyi tréning során, melynek célja az volt, hogy az alkalmazottak átlássák a cég gazdasági működését, jobban megértsék a döntéshozatali folyamatokat és saját szerepüket és hozzájárulásukat az értékteremtési folyamatban.
A francia energiaipari cég magyar kereskedelmi csapata bővült és egy új értékesítési vezetői szintet alakítottak ki. A változások okán a cég azzal keresett meg bennünket, hogy a rutinos értékesítőkből álló csapatot billentsük ki a megszokott rutinmegoldásokból. Célunk az volt a fejlesztés során, hogy szélesítsük a munkatársak látókörét, növeljük rámenősségüket, segítsük az eredményes kapcsolatépítést és gyorsítsuk a bizalomkiépítést.
Megbízónk, egy külföldi tulajdonú magyarországi energiaszolgáltató vállalat vezetői utánpótlásának biztosítása érdekében 43 fiatal tehetségként kiválasztott munkatárs 5 modulból álló készségfejlesztő program megvalósításával bízott meg bennünket. A képzési modulok témái a kommunikációtól kezdve a projektmenedzsmenten át egészen a pénzügyi alapismeretekig terjedtek – biztos alapokat nyújtva a jövőbeni fiatal vezetőknek a rájuk váró új feladatok ellátására.
Blended tréningek A vegyes módszertanú (blended) tréningek a tréner vezette tantermi tréningeket ötvözik az e-learning (online távoktatás) módszerével.Néhány munkatársának egyedi tréningigénye lenne, de nincs egy egész tréningcsoportja a témára? Mondja el nekünk, hogy mire van szüksége, és igyekszünk segíteni.
Hívjon bennünket